Miss Balaton Fővárosa 2012 Szépségverseny

Hírek

A
Miss Balaton Fővárosa
szépségverseny
5.
alkalommal kerül megrendezésre. Ha csinosnak tartanak, vagy annak tartod magad, szeretnéd megmérettetni magad és nem utolsó sorban érdekel a modell szakma, akkor jelentkezz és töltsd ki a nevezési űrlapot.

A Szépségverseny három fordulós. Első körben az elődöntőbe lehet bekerülni 3 féle úton. Internetes szavazással, nevezési díj megfizetésével, vagy egy előzsűri meghívása útján.

Az elődöntőbe került versenyzők közül kerülnek ki a döntősök. Az elődöntőből egy valakit a közönség választ (Szervezők döntése alapján), a többieket egy szakmai előzsűri (fotós, divattervező...). Az elődöntő Budapesten kerül megrendezésre várhatóan július elején.

A döntő színpadi gálaműsorból áll és a meghívott zsűri választja ki a Miss Balaton Fővárosa királynőjét és az udvarhölgyeit. A gálaműsoron háromféle öltözetben kell fellépni: mindennapos viseletben, fürdőruhában és koktél ruhában. A gálaesten a zsűrin kívül a szépségiparban és a médiában tevékenykedő díszvendégeket hívunk meg. Aki a döntőbe bekerül, díjazásban részesül. A nyertesek jelentős ajándékokat vehetnek át. A szépségkirálynő 1 évig viseli a Miss Balaton Fővárosa címet.

A Miss Balaton Fővárosa Szépségverseny egy kiemelt, országosan is elismert szépségversenyé nőtte ki magát. A 2012 évi verseny egyben az 5 éves ünnepi évfordulója is a rendezvénynek ezért kiemelten kezeljük. A Szervezők célja Magyarország és a Balaton, valamint Keszthely turisztikai népszerűsítése.

Szépségverseny, Miss Balaton Fővárosa, Balaton Fővárosa, Keszthely, Szépségverseny
Impresszum